Hosszú és fárasztó napon voltam túl. Egy fekete, sötétített üvegű kocsi hátsó ülésén ültem, amit az újonnan alkalmazott menedzserem vezetett. Átöltözni sem volt időm, így ugyanazt a sötétkék, hosszú kabátot, világos pólót, és nadrágot viseltem, amit a mai Kolon Sport divatbemutatóra kaptam. Nem éppen alkalomhoz illő, de a szűkös beosztásom miatt már nem volt időm öltözetet cserélni. Az órámra pillantottam, ami fél kilencet mutatott, és kissé bosszúsan könyveltem el, hogy késében vagyok. Ma délután kaptam az üzentet az apámtól, miszerint sürgősen látni akar, és szeretné, ha részt vennék a nyolc órakor kezdődő esti vacsorán, mert valami fontosat szeretne bejelenti. Először meglepődtem. Mióta az exo tagja voltam, nem sűrűn jártam haza. Minden időmet lekötötte az éjszakákba nyúló gyakorlás, a zenei műsorokban való szereplés és a külföldi koncertek. Talán két havonta egyszer mentem haza, és akkor is csak azért, hogy meglátogassam a szüleim. Így fogalmam sem volt, hogy miért rendelt haza az apám ilyen hirtelen. Reméltem, hogy nem történt semmi rossz, a bátyám és az anyám egészségesek, a céggel pedig minden rendben van.
Nagyot sóhajtottam, miközben megigazítottam lelapult hajam kiálló, kósza tincseit. A szemem alatti karikákat a smink sem tudta százszázalékosan eltüntetni, és a benne lévő vörös, megdagadt erek csak még jobban megerősítették, hogy már több, mint 24 órája nem aludtam semmit. Fáradt voltam, és annak is éreztem magam. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt ehhez az egy órás úthoz, ami a szüleim házához vezetett, és az azt következő legalább másfél órás vacsoráig. Némi számolgatás után rájöttem, hogy legalább tizenegy lesz, mire visszaérek a próbaterembe, és hajnali négyig meg sem állunk a gyakorlásban, hogy aztán hazamehessünk a szállásunkra, és 3 óra alvás után részt vegyek egy újabb üzlet megnyitóján.
Megdörzsöltem az arcom, hogy némi életet leheljek letapadt izmaimba, de jelen pillanatban még a mosolygás is nehezemre esett.
Reméltem, hogy az anyám nem készült hét fogásos vacsorával, mert a diétám miatt, és a próba előtt amúgy sem volt ajánlatos tele enni magam. Ugyanakkor már hiányzott finom főztje, amit annak idején mindig olyan nagy étvággyal ettem. Talán megkérhetném, hogy mielőtt eljövök csomagoljon nekem és a fiúknak is egy kicsit.
- Noona, nem mehetnénk egy kicsit gyorsabban? - pillantottam a menedzseremre a visszapillantó tükrön keresztül. - Már félórája ott kellene lennem.
- Sajnálom Sehun-ah, már így is a maximális megengedett sebességgel megyek.
- Mennyi az? Harminc? - gúnyolódtam, de nem sokkal később feltűnt, hogy ismerős környékre értünk. Az utcák sokkal csendesebbek lettek, a kocsik és a járókelők száma csökkent, ahogy egyre beljebb haladtunk a kertvárosban. Hátra pillantottam, hogy meggyőződjek róla, nem követett senki. Sajnos akad, néhány örültebb rajongó, aki képes kideríteni, hogy hol lakik a családom.
Öt perccel később leparkoltunk egy hatalmas tégla kerítés előtt. Az órám nyolc óra harminckilenc percet mutatott, majdnem 45 percet késtem, de furcsa mód senki sem keresett. Ez valamennyire megnyugtatott, akkor még sem lehet olyan fontos ez a vacsora.
A szívem hevesen dobbant, ahogy belegondoltam, több hónap után végre újra láthatóm a szüleim. Utoljára a comeback előtt találkoztunk, azóta telefonon tartottuk a kapcsolatot, de mivel az apám is elfoglalt volt a céggel, az anyám dolgozott, a bátyám pedig egyetemre járt, ezért nehéz volt összeegyeztetni az időt.
- Mikor jöjjek érted? - fordult felém menedzser noona.
- Tizenegyre megyek vissza, szóval tíz után valamikor - válaszoltam, ahogy kiszálltam a kocsiból.
- Rendben. Rád csörgök, mielőtt itt vagyok - búcsúzott el.
- Oké - csuktam be az ajtót, majd a kapuhoz sétáltam, és megnyomtam a csengőt. A bejáratot hatalmas fekete rácsok övezték. Köztük tisztán láttam a házat. A nappaliban égett a villany, mindenhol máshol sötétség uralkodott. A bejárati ajtóhoz vezető út mellett apró lámpák világítottak. Nem sokkal mellette a garázs ajtaja nyitva volt. Az apám kocsija bent állt, míg a feljárón az ismeretlen autó díszelgett. Emlékeim szerint az anyám egy Mercédeszt vezetett. Lehet, hogy lecserélte?
Gondolatimból a kapu sípoló hangja szakított ki, jelezve, hogy bemehetek. Végigsétáltam a kövekből kirakott járdán, s amint az ajtóhoz értem, azt azonnal kinyílt.
Meglepetésemre, egy fekete öltönyt viselő férfi állt ott, akit még sosem láttam.
- Üdvözlöm, Sehun Doryeonnim.
Doryeonnim? - ráncoltam a szemöldököm. Mi folyik itt?
- Sehun-ah! - hallottam meg az apám hangját valahonnan a háttérből. Az öltönyös fickó arrébb állt, én pedig beléptem az ajtón. Az első dolog, ami szemet szúrt az apám külseje volt. Az eddig kissé őszülő, frufrus frizurája most teljesen feketére festette és felzselézte úgy, ahogy nekem szokott lenni a fellépéseken. Egy laza, fehér inget viselt, szaggatott farmerrel. Ha nem tudnám hány éves azt mondanám, harminc. - Hogy vagy, fiam? Régen láttalak.
- Annyeong appa - mondtam rezzenéstelen arccal, s próbáltam leplezni meglepettségemet. Felakasztottam a kabátom a fogasra, majd beljebb léptem. Szemem egyfolytában az apám és a fekete öltönyös férfi között járt. - Ő kicsoda?
- A komornyik - válaszolta egyszerűen az apám.
- Mióta van nekünk komornyikunk? - pislogtam összeszűkített szemekkel.
- Nos... mostanában egyre több a munkám a cégnél, és egyre többet járok külföldre, ezért keveset vagyok itthon. Úgy gondoltam szükség van személyzetre, aki rendben tartja ezt a hatalmas házat, amíg távol vagyok. Felvettem egy komornyikot, ő felel a ház körüli dolgokért, egy szakácsot, és egy takarítónőt.
- És ők itt laknak? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben leültünk a nappaliban. A a második dolog, ami felkeltette a figyelmemet, az a berendezés volt. Mintha nem is a saját házamban lettem volna. Új bútorok, új függöny, új szőnyeg, festmények, szobrok, növények. Szinte semmi sem maradt a régi nappalinkból.
- Természetesen nem! A takarítónő vasárnaponként jár. A komornyik és a szakács pedig reggel nyolctól este tízig dolgozik.
- Értem.. - bólintottam. Fészkelődni kezdtem a fotelben, valami furcsa volt. Nagyon furcsa. - És hol van anya? - érdeklődtem.
Ahányszor meglátogattam őket, mindig anya volt az első, aki üdvözölt, de most még csak a hangját sem hallottam.
- Fiam... - kezdte volna, de ekkor hirtelen elakadt a szava. Észrevettem, hogy keresztül néz rajtam, ezért én is hátra kaptam a fejem, és láttam, ahogy egy fiatal lányt bámul a lépcső aljában.
Összeráncoltam a homlokom. Talán ő lenne a szakácsnő?
De egy szakácshoz képest, túl elegánsan volt felöltözve.
- Nem is szóltál, hogy megérkezett a vendégünk - mosolygott rám kedvesen a lány.
A hangsúlyából és stílusából ítélve nem szakács volt.
Lassan elindul felénk, és így alkalmam volt közelebbről is szemügyre venni.
Hosszú, fekete, hullámos haj keretezte vékony arcát. Mandulavágású szemei sötétbarnák voltak, orra pici és lapos, ajkai pedig puhának és dúsnak tűntek. Egy bő szabású fehér inget viselt, fekete nadrággal és magassarkú cipővel, de még így is csak az államig érhetett. Nem igazán látszott az alakja, de le mertem fogadni, hogy csinos lehetett a ruha alatt.
- Ki ez a lány? - kérdeztem halkan, miután visszafordultam.
- Fiam... - köszörülte meg a torkát az apám. - Hadd mutassam be neked Lee Harint - állt fel, és sétált oda az említett személyhez. Egyik kezét a derekára vezette, amit elég rossz néven vettem.
- Uram - lépett elő egy idősebb nő a konyha felőle. - A vacsora az asztalon - közölte, majd meghajolt és távozott.
- Gyere, együnk, közben mindent elmondok - intett az apám, aztán Harinnal az oldalán elindult az étkező felé.
- Hol van anya? - kérdeztem ismét, miután helyet foglaltunk az asztalnál, s láttam, hogy csupán három terítéket raktak fel. Az hogy a bátyám nincs itt, érthető, de anya..
A kérdésem hallatán Harin lesütötte a tekintetét, ettől pedig egyre gyanúsabb lett a helyzet.
- Elárulnátok hogy mi folyik itt?! - emeltem fel a hangom. Mindig is utáltam ez efféle titkolózást. - Először a vacsorameghívás, aztán a komornyik, az új bútorok, ez a lány - intettem idegesen Harin felé. - Most pedig ez a furcsa viselkedés. Azt ne mond, hogy már megint barátnő jelöltet kerestél nekem... - mondtam ki azt, amitől a legjobban tartottam. Eszembe jutott az előző alkalom, ami félévvel ezelőtt történt, akkor a szomszéd lányt hívták át vacsorára, akiről kiderült, hogy történetesen exo rajongó, s habár Baekhyun hyung volt a kedvence szívesen randizott volna velem. Az este katasztrofálisan végződött, s akkor, ott közöltem a szüleimmel, hogy nincs szükségem kerítőkre. Ha barátnőt akarok, majd keresek magamnak.
- Nos - vett egy mély levegőt az apám, én pedig kíváncsian vártam a magyarázatát. - Harin barátnő jelölt... - megforgattam a szemem amolyan "ezt nem hiszem el" módon. - De nem neked - fejezte be a mondatot. - Harin az én barátnőm, pontosabban a jegyesem.
- Tessék? - húztam fel a szemöldököm, és hangos nevetésben törtem ki. - A barátnőd? Ugyan, kérlek apa, ez a lány nem lehet több huszonötnél. Értékelem a humorod, de ez egy nagyon rossz vicc volt.
- Nem viccelek - nézett rám szúrós szemekkel.
Nagyokat pislogtam, s próbáltam feldolgozni az imént hallottakat. Harinra pillantottam, aki szintén komoly tekintettel nézett rám. Sőt sokkal inkább "ez hülye?!" arckifejezéssel méregetett.
Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem viccelnek, és a felismeréssel együtt a harag is feléledt bennem. Lassan kezdett összeállni a kép.
- Hol van anya? - kérdeztem ma este már harmadjára, de egyszer sem voltam olyan dühös és válaszra éhes, mint most.
- Sehun...
- Hol. Van. Anya - tagoltam idegesen.
- Anyád elköltözött - válaszolt apám érzelemmentes hangon.
- M-mikor?
- Egy hete.
- Egy hete? D-de hiszem nem rég beszéltem vele... - habogtam.
- Megkértem, hogy ne szóljon neked. Én akartam elmondani.
- Ezt nem hiszem el... A jegyesed? Mégis mióta? - álltam fel az asztaltól. Hét napja rakta ki az anyámat, és máris megkérdezte a kezét. - Elment az eszed? Ez a nő... a lányod is lehetne - mutattam Harinra, s láttam, hogy eléggé kellemetlenül érzi magát, de ez engem most kicsit sem érdekelt.
Akkora düht, csalódottságot és felháborodást éreztem, mint még soha. A szüleim több mint húsz éve éltek együtt, és mindig jól megvoltak, erre egyszer csak közli velem az apám, hogy kidobta az anyámat, azért hogy feleségül vehessen egy nála húsz évvel fiatalabb csitrit.
- Fiam, hadd magyarázzam meg - állt fel az apám is.
- Mit akarsz ezen megmagyarázni? Fel tudod te fogni a helyzet jelentőségét?! Ha ez kiderül, mit fognak rólam pletykálni az emberek? Mit fognak gondolni a rajongóim? Már értem ezt a fiatalos frizurát és ruhát - néztem rajta végig szánakozva.
- Látod... csak magadra tudsz gondolni - emelte fel a hangját ő is. - Az eszedbe se jut, hogy én mit érzek?
- Hát valami biztos nagyon nincs rendben veled, ha húsz éves lányokra buksz. A bátyám tud már róla?
- Igen! - vágta rá azonnal.
- És mit gondolt? Szerinte ez normális?
- Ő elfogadta Harint és a kapcsolatunkat.
- Na jó! Én ezt nem hallgatom tovább - morogtam és elindultam az előszoba felé, hogy felöltözzek.
- Sehun! Állj meg! - kiabált utánam, de nem is hallgattam rá. Gyorsan felkaptam a kabátom és a cipőm, majd a komornyikot félre lökve távoztam. Kifelé menet a telefonomra pillantottam, még csak fél tíz volt. Nem akartam a ház közelében maradni, ezért úgy döntöttem, elindulok gyalog, és majd útközben felhívom a menedzserem. Amúgy is levegőre volt szükségem, ki kellett szellőztetni a fejem.
Már épp ki akartam lépni a kapunk, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja.
- Sehun, várj már! - ragadta meg a karom, amivel megállásra késztetett.
- Engedj el! - kiabáltam rá mérgesen.
- Beszéljünk, kérlek - nézett rám kérlelő tekintettel Harin. - Nem akarom, hogy rosszban legyünk...
- Te beteg vagy?! Hogy lehetnénk jóban, mikor az apám szeretője vagy, ki tudja már mióta? Kitúrtad az anyámat a házból. Lemerném fogadni, hogy már ide is költöztél.
- Ne ítélj el anélkül, hogy nem is ismersz. Mindent meg tudok magyarázni. - Szemeiből őszinteség áradt, ezért úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.
- Rendben, hallgatlak - tettem keresztbe a karjaim a mellkasom előtt.
- Tudom, hogy azt hiszed, hogy elvettem az édesanyád helyét, de a szüleid már régóta nem voltak jóban. Az apád felkészített rá, hogy így fogsz reagálni, és ezt teljesen megértem. A helyedben én is kiakadtam volna.
- Még szép - morogtam. - Nem gondoltad, hogy majd örülni fogok, és rögtön anyának szólítalak?
- Biztos nem lehet könnyű feldolgozni, de hidd el, hogy sokat segítene, ha nem úgy néznél rám, mint egy utolsó szajhára, aki a szüleid közé állt, hanem úgy, mint a nőre, akit az apád szeret és tisztel.
- Ez nevetséges - röhögtem fel. - Képtelen vagyok rád úgy nézni, hiszen a testvérem lehetnél. Ha lenne némi eszed, rájönnél, hogy az apám már nem tud neked semmi olyat nyújtani, amit szeretnél. Miért nem próbálsz meg korban hozzád való férfiakkal ismerkedni?
- Azért... mert én szeretem az apádat - fújta ki a bent tartott levegőt.
- Ezt higgyem is el? - fintorogtam. - Talán a pénzét azt szereted, de mást... kétlem. Most pedig, ne haragudj, de nekem dolgom van. Ha van egy kis eszed, akkor megfogadod a tanácsom és békén hagyod az apám - fejeztem be, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a hosszú utcán.
Annyi gondolat kavargott a fejemben, hogy azt sem tudtam mivel kezdjem. Küldtem egy sms-t a menedzseremnek, hogy jöjjön értem, aztán neki dőltem a kerítésnek, míg vártam. Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy belegondoltam, még részt kell vennem a fárasztó próbán is, mindezt úgy, mintha semmi sem történt volna, mert ha ez kiderül, akkor biztos hogy nem úszom meg botrány nélkül.
Öt perccel később leparkoltunk egy hatalmas tégla kerítés előtt. Az órám nyolc óra harminckilenc percet mutatott, majdnem 45 percet késtem, de furcsa mód senki sem keresett. Ez valamennyire megnyugtatott, akkor még sem lehet olyan fontos ez a vacsora.
A szívem hevesen dobbant, ahogy belegondoltam, több hónap után végre újra láthatóm a szüleim. Utoljára a comeback előtt találkoztunk, azóta telefonon tartottuk a kapcsolatot, de mivel az apám is elfoglalt volt a céggel, az anyám dolgozott, a bátyám pedig egyetemre járt, ezért nehéz volt összeegyeztetni az időt.
- Mikor jöjjek érted? - fordult felém menedzser noona.
- Tizenegyre megyek vissza, szóval tíz után valamikor - válaszoltam, ahogy kiszálltam a kocsiból.
- Rendben. Rád csörgök, mielőtt itt vagyok - búcsúzott el.
- Oké - csuktam be az ajtót, majd a kapuhoz sétáltam, és megnyomtam a csengőt. A bejáratot hatalmas fekete rácsok övezték. Köztük tisztán láttam a házat. A nappaliban égett a villany, mindenhol máshol sötétség uralkodott. A bejárati ajtóhoz vezető út mellett apró lámpák világítottak. Nem sokkal mellette a garázs ajtaja nyitva volt. Az apám kocsija bent állt, míg a feljárón az ismeretlen autó díszelgett. Emlékeim szerint az anyám egy Mercédeszt vezetett. Lehet, hogy lecserélte?
Gondolatimból a kapu sípoló hangja szakított ki, jelezve, hogy bemehetek. Végigsétáltam a kövekből kirakott járdán, s amint az ajtóhoz értem, azt azonnal kinyílt.
Meglepetésemre, egy fekete öltönyt viselő férfi állt ott, akit még sosem láttam.
- Üdvözlöm, Sehun Doryeonnim.
Doryeonnim? - ráncoltam a szemöldököm. Mi folyik itt?
- Sehun-ah! - hallottam meg az apám hangját valahonnan a háttérből. Az öltönyös fickó arrébb állt, én pedig beléptem az ajtón. Az első dolog, ami szemet szúrt az apám külseje volt. Az eddig kissé őszülő, frufrus frizurája most teljesen feketére festette és felzselézte úgy, ahogy nekem szokott lenni a fellépéseken. Egy laza, fehér inget viselt, szaggatott farmerrel. Ha nem tudnám hány éves azt mondanám, harminc. - Hogy vagy, fiam? Régen láttalak.
- Annyeong appa - mondtam rezzenéstelen arccal, s próbáltam leplezni meglepettségemet. Felakasztottam a kabátom a fogasra, majd beljebb léptem. Szemem egyfolytában az apám és a fekete öltönyös férfi között járt. - Ő kicsoda?
- A komornyik - válaszolta egyszerűen az apám.
- Mióta van nekünk komornyikunk? - pislogtam összeszűkített szemekkel.
- Nos... mostanában egyre több a munkám a cégnél, és egyre többet járok külföldre, ezért keveset vagyok itthon. Úgy gondoltam szükség van személyzetre, aki rendben tartja ezt a hatalmas házat, amíg távol vagyok. Felvettem egy komornyikot, ő felel a ház körüli dolgokért, egy szakácsot, és egy takarítónőt.
- És ők itt laknak? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben leültünk a nappaliban. A a második dolog, ami felkeltette a figyelmemet, az a berendezés volt. Mintha nem is a saját házamban lettem volna. Új bútorok, új függöny, új szőnyeg, festmények, szobrok, növények. Szinte semmi sem maradt a régi nappalinkból.
- Természetesen nem! A takarítónő vasárnaponként jár. A komornyik és a szakács pedig reggel nyolctól este tízig dolgozik.
- Értem.. - bólintottam. Fészkelődni kezdtem a fotelben, valami furcsa volt. Nagyon furcsa. - És hol van anya? - érdeklődtem.
Ahányszor meglátogattam őket, mindig anya volt az első, aki üdvözölt, de most még csak a hangját sem hallottam.
- Fiam... - kezdte volna, de ekkor hirtelen elakadt a szava. Észrevettem, hogy keresztül néz rajtam, ezért én is hátra kaptam a fejem, és láttam, ahogy egy fiatal lányt bámul a lépcső aljában.
Összeráncoltam a homlokom. Talán ő lenne a szakácsnő?
De egy szakácshoz képest, túl elegánsan volt felöltözve.
- Nem is szóltál, hogy megérkezett a vendégünk - mosolygott rám kedvesen a lány.
A hangsúlyából és stílusából ítélve nem szakács volt.
Lassan elindul felénk, és így alkalmam volt közelebbről is szemügyre venni.
Hosszú, fekete, hullámos haj keretezte vékony arcát. Mandulavágású szemei sötétbarnák voltak, orra pici és lapos, ajkai pedig puhának és dúsnak tűntek. Egy bő szabású fehér inget viselt, fekete nadrággal és magassarkú cipővel, de még így is csak az államig érhetett. Nem igazán látszott az alakja, de le mertem fogadni, hogy csinos lehetett a ruha alatt.
- Ki ez a lány? - kérdeztem halkan, miután visszafordultam.
- Fiam... - köszörülte meg a torkát az apám. - Hadd mutassam be neked Lee Harint - állt fel, és sétált oda az említett személyhez. Egyik kezét a derekára vezette, amit elég rossz néven vettem.
- Uram - lépett elő egy idősebb nő a konyha felőle. - A vacsora az asztalon - közölte, majd meghajolt és távozott.
- Gyere, együnk, közben mindent elmondok - intett az apám, aztán Harinnal az oldalán elindult az étkező felé.
- Hol van anya? - kérdeztem ismét, miután helyet foglaltunk az asztalnál, s láttam, hogy csupán három terítéket raktak fel. Az hogy a bátyám nincs itt, érthető, de anya..
A kérdésem hallatán Harin lesütötte a tekintetét, ettől pedig egyre gyanúsabb lett a helyzet.
- Elárulnátok hogy mi folyik itt?! - emeltem fel a hangom. Mindig is utáltam ez efféle titkolózást. - Először a vacsorameghívás, aztán a komornyik, az új bútorok, ez a lány - intettem idegesen Harin felé. - Most pedig ez a furcsa viselkedés. Azt ne mond, hogy már megint barátnő jelöltet kerestél nekem... - mondtam ki azt, amitől a legjobban tartottam. Eszembe jutott az előző alkalom, ami félévvel ezelőtt történt, akkor a szomszéd lányt hívták át vacsorára, akiről kiderült, hogy történetesen exo rajongó, s habár Baekhyun hyung volt a kedvence szívesen randizott volna velem. Az este katasztrofálisan végződött, s akkor, ott közöltem a szüleimmel, hogy nincs szükségem kerítőkre. Ha barátnőt akarok, majd keresek magamnak.
- Nos - vett egy mély levegőt az apám, én pedig kíváncsian vártam a magyarázatát. - Harin barátnő jelölt... - megforgattam a szemem amolyan "ezt nem hiszem el" módon. - De nem neked - fejezte be a mondatot. - Harin az én barátnőm, pontosabban a jegyesem.
- Tessék? - húztam fel a szemöldököm, és hangos nevetésben törtem ki. - A barátnőd? Ugyan, kérlek apa, ez a lány nem lehet több huszonötnél. Értékelem a humorod, de ez egy nagyon rossz vicc volt.
- Nem viccelek - nézett rám szúrós szemekkel.
Nagyokat pislogtam, s próbáltam feldolgozni az imént hallottakat. Harinra pillantottam, aki szintén komoly tekintettel nézett rám. Sőt sokkal inkább "ez hülye?!" arckifejezéssel méregetett.
Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem viccelnek, és a felismeréssel együtt a harag is feléledt bennem. Lassan kezdett összeállni a kép.
- Hol van anya? - kérdeztem ma este már harmadjára, de egyszer sem voltam olyan dühös és válaszra éhes, mint most.
- Sehun...
- Hol. Van. Anya - tagoltam idegesen.
- Anyád elköltözött - válaszolt apám érzelemmentes hangon.
- M-mikor?
- Egy hete.
- Egy hete? D-de hiszem nem rég beszéltem vele... - habogtam.
- Megkértem, hogy ne szóljon neked. Én akartam elmondani.
- Ezt nem hiszem el... A jegyesed? Mégis mióta? - álltam fel az asztaltól. Hét napja rakta ki az anyámat, és máris megkérdezte a kezét. - Elment az eszed? Ez a nő... a lányod is lehetne - mutattam Harinra, s láttam, hogy eléggé kellemetlenül érzi magát, de ez engem most kicsit sem érdekelt.
Akkora düht, csalódottságot és felháborodást éreztem, mint még soha. A szüleim több mint húsz éve éltek együtt, és mindig jól megvoltak, erre egyszer csak közli velem az apám, hogy kidobta az anyámat, azért hogy feleségül vehessen egy nála húsz évvel fiatalabb csitrit.
- Fiam, hadd magyarázzam meg - állt fel az apám is.
- Mit akarsz ezen megmagyarázni? Fel tudod te fogni a helyzet jelentőségét?! Ha ez kiderül, mit fognak rólam pletykálni az emberek? Mit fognak gondolni a rajongóim? Már értem ezt a fiatalos frizurát és ruhát - néztem rajta végig szánakozva.
- Látod... csak magadra tudsz gondolni - emelte fel a hangját ő is. - Az eszedbe se jut, hogy én mit érzek?
- Hát valami biztos nagyon nincs rendben veled, ha húsz éves lányokra buksz. A bátyám tud már róla?
- Igen! - vágta rá azonnal.
- És mit gondolt? Szerinte ez normális?
- Ő elfogadta Harint és a kapcsolatunkat.
- Na jó! Én ezt nem hallgatom tovább - morogtam és elindultam az előszoba felé, hogy felöltözzek.
- Sehun! Állj meg! - kiabált utánam, de nem is hallgattam rá. Gyorsan felkaptam a kabátom és a cipőm, majd a komornyikot félre lökve távoztam. Kifelé menet a telefonomra pillantottam, még csak fél tíz volt. Nem akartam a ház közelében maradni, ezért úgy döntöttem, elindulok gyalog, és majd útközben felhívom a menedzserem. Amúgy is levegőre volt szükségem, ki kellett szellőztetni a fejem.
Már épp ki akartam lépni a kapunk, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja.
- Sehun, várj már! - ragadta meg a karom, amivel megállásra késztetett.
- Engedj el! - kiabáltam rá mérgesen.
- Beszéljünk, kérlek - nézett rám kérlelő tekintettel Harin. - Nem akarom, hogy rosszban legyünk...
- Te beteg vagy?! Hogy lehetnénk jóban, mikor az apám szeretője vagy, ki tudja már mióta? Kitúrtad az anyámat a házból. Lemerném fogadni, hogy már ide is költöztél.
- Ne ítélj el anélkül, hogy nem is ismersz. Mindent meg tudok magyarázni. - Szemeiből őszinteség áradt, ezért úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.
- Rendben, hallgatlak - tettem keresztbe a karjaim a mellkasom előtt.
- Tudom, hogy azt hiszed, hogy elvettem az édesanyád helyét, de a szüleid már régóta nem voltak jóban. Az apád felkészített rá, hogy így fogsz reagálni, és ezt teljesen megértem. A helyedben én is kiakadtam volna.
- Még szép - morogtam. - Nem gondoltad, hogy majd örülni fogok, és rögtön anyának szólítalak?
- Biztos nem lehet könnyű feldolgozni, de hidd el, hogy sokat segítene, ha nem úgy néznél rám, mint egy utolsó szajhára, aki a szüleid közé állt, hanem úgy, mint a nőre, akit az apád szeret és tisztel.
- Ez nevetséges - röhögtem fel. - Képtelen vagyok rád úgy nézni, hiszen a testvérem lehetnél. Ha lenne némi eszed, rájönnél, hogy az apám már nem tud neked semmi olyat nyújtani, amit szeretnél. Miért nem próbálsz meg korban hozzád való férfiakkal ismerkedni?
- Azért... mert én szeretem az apádat - fújta ki a bent tartott levegőt.
- Ezt higgyem is el? - fintorogtam. - Talán a pénzét azt szereted, de mást... kétlem. Most pedig, ne haragudj, de nekem dolgom van. Ha van egy kis eszed, akkor megfogadod a tanácsom és békén hagyod az apám - fejeztem be, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a hosszú utcán.
Annyi gondolat kavargott a fejemben, hogy azt sem tudtam mivel kezdjem. Küldtem egy sms-t a menedzseremnek, hogy jöjjön értem, aztán neki dőltem a kerítésnek, míg vártam. Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy belegondoltam, még részt kell vennem a fárasztó próbán is, mindezt úgy, mintha semmi sem történt volna, mert ha ez kiderül, akkor biztos hogy nem úszom meg botrány nélkül.
wáááááááá. nem lennék Sehun helyében. nagyon nem.
VálaszTörléskombináltam már egy kicsit magamban, de mivel ez még a történet legeleje, nem veszek biztosra semmit.
nagyon várom, hogy mi lesz itt még :)
Az biztos, hogy jó sok minden fog történni, hiszen több mint egy év telik el a prológus és az első fejezet között. És bevallom, hogy én is idő szerint szeretnék haladni, úgyhogy elég hosszú történet lesz. Nagyon az elején járunk még.
TörlésKöszönöm, hogy írtál, ide is bemásolom azt, amit a csoportban még hozzá fűztem:
"Köszönöm a pozitív visszajelzéseket. Be kell vallanom, hogy először kicsit vonakodtam a témától, de mostanában egyre gyakoribb hogy a fiatal lányok az idősebb férfiakra buknak... Valójában három lehetséges oka is van annak, hogy Harin miért Sehun apját szemelte ki, de még én sem tudom melyiket fogom választani.
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy egyik karakter se ítéljétek el, se Harint, se Sehun apját, szeressétek őket, mert mindegyiküknek meg van a saját oka, hogy miért éppen a másikat választotta. természetesen ezt majd a történet során le is írom. Köszönöm még egyszer."
Jaaaaaaajjj de tetszett, csori Sehunnie en megteptem volna a csajt. Fuuuuu, nem merek elore gondolkozni, csak varom a tobbi reszt. ^^
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett ^^ Köszönöm a véleményt. Igyekszem a következővel :P
Törlés